Ugrás a tartalomra

Kétéves gyermek botlott a forróvizes fazékba

Létrehozva
Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 27 éves nő ellen.

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lévő lakásában tartózkodott gyermekeivel 2018 augusztusának elején, amikor a konyhában tésztafőzéshez vizet melegített egy öt literes fazékban. 

Az elkészült tésztát kivette a főzőléből, majd miután meghallotta, hogy a hat hónapos gyermeke felsír, a forróvizet tartalmazó fazekat letette a földre, és bement a szobába megnyugtatni. Ez idő alatt azonban a két éves fia, aki addig az udvaron játszott, bement a konyhába, megbotlott a fazékba, ezzel azt magára borította leforrázva a lábát. 

A gyermek hangos sírására a vádlott azonnal elkezdte az ellátását, a szomszédból pedig mentőt hívtak. A baleset következtében a gyermek az alsó végtag elsőfokú, illetőleg a láb másodfokú 8 napon túli gyógytartamú égési sérülését szenvedte el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésében a próbára bocsátást indítványozta – áll a megyei főügyészség sajtóközleményében. 


 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.