Ugrás a tartalomra

Súlyos buszbaleset történt Lillafüreden

Létrehozva
Úgy tudni, a buszsofőr rosszul lett, és elvesztette irányítását a jármű  felett.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Megcsúszott a kanyarban, kidöntötte a villanyoszlopokat, majd sziklának csapódott a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. menetrend szerinti buszjárata szombat este a Szent István barlangnál. A járat információink szerint Ómassa és Lillafüred felől tartott a város felé.

Helyszínen tartózkodó munkatársunk elmondta, a műszaki mentés megkezdődött, a mentők, a katasztrófavédelem és a rendőrök is a helyszínen vannak, ahogyan az MVK és az MVM, vagyis az áramszolgaltató szakemberei is. 

Kép

- A balesetet minden valószínűség szerint az okozta, hogy a sofőr rosszul lett - ezt már Szabó Csilla, a megyei rendőr-főkapitanyság szóvivője mondta el a minap.hu-nak.

A járművön egyébként egy ember utazott, ő látta, amint a buszvezető a lillafüredi végállomás elhagyása után pár száz méterrel a kormányra dőlt, ezután történt  a csattanás. "A baleset után az utas a fülkéhez sietett megnézni, hogy van a járművezető, ő viszont ekkorra magához tért. Az kiérkező mentők megvizsgálták, majd kórházba szállították. A busz utasa nem sérült meg" - árulta el Szabó Csilla.

Hozzátette, a rendőrök a történteket anyagi káros balesetként vizsgálják.

Munkatársunk elmondása szerint az intézkedés és a kidőlt oszlopok miatt az egri országút érintett szakasza jelenleg le van zárva. Az esetet Facebook-oldalán az MVK is megerősítette, mint írják, a 15-ös buszok átmenetileg csak a Szent István barlang megállóhelyig közlekednek.

Ez is érdekelhet

A város határán csattantak
BalesetMiskolc
Összeütközött két gépkocsi Miskolcnál, a 306-os főúton.
Ottfelejtett étel adott munkát a tűzoltóknak az éjjel Miskolcon
BalesetMiskolc
Az oltóeszközöket szerencsére nem kellett bevetni.
Takarásban lévő gyerek
Autóval hajtott át élettársa gyermekén
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, aki figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az élettársa leánygyermeke az autó előtt guggol, és áthajtott rajta.
Buszbaleset Horvátországban: két halott, több sérült
BalesetVilág
Álló autónak csapódott, majd felborult egy autóbusz Horvátországban vasárnapra virradóra. A balesetben két ember meghalt és többen megsérültek – idézi Sziszek-Monoszló megye rendőrségi közleményét az MTI.