Ugrás a tartalomra

Egymás után két baleset is történt péntek éjjel a Macropolis előtt

Létrehozva
Még az autómentőre sem tudták feltenni az első balesetben megsérült autót, mikor bekövetkezett az újabb, melyben többen is megsérültek, és az autómentő vezetője is éppen csak el tudott ugrani az egyik kisodródott autó elől.

Kép
Fotó: balesert-info.hu

Furcsa baleset történt pénteken késő este Miskolcon a Szeles utca és a Petőfi tér környékén. A baleset-info.hu értesülései szerint a jelzőlámpás kereszteződésében, sárgán villogó lámpák mellett egy Opel Corsa sofőrje nem adott elsőbbséget egy Dodge Calibernek, ezért a kereszteződésben összeütköztek.

A nagy erejű karambol hatására a Dodge lesodródott az útról a közeli parkolóba csapódott, ahol egy autómentő egy korábbi balesetből ott maradt Toyotát szállított el. A Dodge a Toyota hűlt helyén átvágtatva egy parkoló Dacianak csapódott, közben pedig több embert elgázolt.

Ahogyan a baleset-info.hu fogalmaz, az autómentő vezetője el tudott ugrani, ő nem sérült meg, de a mellette álló két lány nem úszta meg ilyen szerencsésen, őket elütötte az irányíthatatlanná vált Dodge. Egyikük mindkét lába eltört, a másik pedig sokkot kapott.

A Corsában hátul ülő nő is megsérült, ő nem tudott saját erejéből kiszállni az autóból. Az Opelt vezető fiatalember és a többi utas karcolásokkal megúszta a csattanást, valamint a Dodge sofőrje is csak könnyebben sérült.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.