Ugrás a tartalomra

Felsőzsolcai, miskolci és tiszalúci munkásokra omlott rá a pince – helyszíni fotókkal

Létrehozva
Egy huszonhat, egy huszonkilenc és egy harmincöt éves fiatal férfi halt meg a szerda reggel történt miskolci pinceomlásban.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a 24.hu-nak elmondta, hogy már megtörtént a helyszíni és a halotti szemle, így a rendőrség foglalkozás közben elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen, ám eddig még senkit sem hallgattak ki tanúként és gyanúsítottként.

Eközben a Bors azt írja, hogy felsőzsolcai, miskolci és tiszalúci férfiak voltak az áldozatok, és mindegyik férfi több gyermeket hagyott maga után – azért dolgoztak, hogy a nehéz időkben is mindent megadhassanak a családjuknak.

Kép

A fiatal férfiak egy termet szerettek volna kialakítani, amikor rájuk szakadt a több tonnás sziklatömb, és maga alá temette őket. Mint arról mi is beszámoltunk: csütörtök délután véget ért a bányászok, tűzoltók, rendőrök és mentők közös munkája, amelyre a három áldozatot követelő szerdai pinceomlás miatt volt szükség Miskolcon. A mentésben résztvevő erők folyamatos omlásveszély mellett, rendkívüli esemény és baleset nélkül végezték a munkájukat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával.

Kép

– A biztonságos munkakörnyezet előkészítését és kialakítását követően csütörtök kora délután lehetővé vált, hogy a bányászok és a tűzoltók megkezdjék a törmelék eltávolítását. Ezt követően kezdhették meg a homokkőtömb mozgatását, majd az alatta rekedt testek kiemelését – erősítette meg péntek délelőtt Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Miskolc Televízió megkeresésére a történéseket. 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.