Ugrás a tartalomra

Ágyban dohányzott, tragédia lett a vége

Létrehozva
Életét vesztette egy ember kedd éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben.

A megyei katasztrófa-védelmi igazgatóság szerdai tájékoztatása szerint este 11 óra körül érkezett hozzájuk a jelzés, miszerint tűz miatt életét vesztette valaki a településen.

- Egy tűzoltóegység vonult a családi házhoz, amelynek egyik szobájában egy ágy égett. A tűzoltók a két négyzetméteren izzó részeket eloltották, azonban az ágyban fekvő ember életét már nem lehetett megmenteni - írják az igazgatóság honlapján.

A tűz feltehetőleg ágyban dohányzás miatt keletkezett, azonban a pontos körülményeket tűzvizsgálat során fogják feltárni.

Az igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy a tragédiák füstérzékelő használatával elkerülhetők lennének, a készülék a tűz keletkezésekor hangos sípolással jelez, így időben felébreszti még az alvó embereket is.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.