Ugrás a tartalomra

Szemtanúkat keres a rendőrség a péntek reggeli halálos miskolci gázolás ügyében

Létrehozva
A lakosság segítségét kéri egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset tanúinak a felkutatása érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kép
Fotó: Miskolc és Én Facebook-csoport

Ahogy arról lapunk is beszámolt pénteken reggel, halálra gázoltak egy gyalogost Miskolcon.

A baleset a 26-os számú főút Búza tér melletti szakaszán történt. Egy arra haladó gépjármű, eddig tisztázatlan körülmények között, elütött egy úttesten áthaladó gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.

Bővebb információ egyelőre nem áll rendelkezésre a balesetről. A rendőrség halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt nyomoz.

A Facebookon terjedő fotóról mindenesetre látható, hogy egy többsávos szakaszon szaladhatott át a gyalogos. Ezen a részen nincs felfestve zebra.

Közleményükben pénteken jelezték: olyan tanúk jelentkezését várják, akik a balesetről érdemi információval rendelkeznek.

Őket arra kéri a rendőrség, hogy hívják a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es - díjmentes - központi segélyhívó szám is.

Ez is érdekelhet

Medvetámadásban meghalt egy 34 éves férfi
BalesetVilágKörnyezet
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy erdélyi fiatalember - közölte az Agerpres hírügynökség.
Fiatal fiú fulladt a Hejőkeresztúr melletti tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Még el sem kezdődött a nyári szezon, máris tragédia történt.
A MOL vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi baleset körülményeinek kivizsgálására
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat tájékoztatása szerint a MOL továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. A rendőrség nyomoz.
M3 autópálya dugó
Beállt az M3-as: 5 kilométeres kocsisor alakult ki egy kamion miatt
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
Az M3-as autópályán Miskolc felé, Hatvan térségében egy korábban kigyulladt kamion akadályozza a forgalmat.