Ugrás a tartalomra

Áldozatot követelt a tűz Putnokon

Létrehozva
A tűzoltók egy idős férfit kivittek az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
Kép
Fotó: Katasztrófavédelem

Szerdán késő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Putnokon kigyulladt egy épület. A tűzoltók három járművel vonultak a Bányász úton lévő száz négyzetméteres családi házhoz, amelynek két szobája, az előszoba és a konyha, valamint a tetőszerkezet égett. A tűzoltók egy idős férfit kivittek az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. Két gázpalackot is eltávolítottak az egységek, megelőzve ezzel, hogy azok felrobbanjanak. Az oltási munkálatok egy órán át tartottak, amelyet követően tűzvizsgálati eljárás indult - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye.

Felhívják a figyelmet, hogy a tragédiával végződő lakástüzek áldozatai gyakran egyedül élő idős emberek, akik számára a füstérzékelők életmentők lehetnek. Egy füstérzékelő hangos sípolással hívja fel a figyelmet a veszélyre, a készülék használatával megelőzhetőek a füstmérgezések és a nagy kiterjedésű lakástüzek.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.