Ugrás a tartalomra

Meghalt a 3-as főúton péntek reggel történt balesetben az egyik sofőr

Létrehozva
A helyszínen meghalt a pénteken a 3-as számú főúton, Felsőzsolca és Szikszó között történt balesetben az egyik járművezető.
Kép

A balesetben frontálisan ütközött két kamion, amiről korábban portálunkon részletesen beszámoltunk. Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy az áldozat egy betonmixert vezető 63 éves férfi.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a baleset másik érintettjét, egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A frontális karambol péntek reggel történt a 3-as számú főút 193-as kilométerénél. Az útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességben lezárták, kerülni az arnóti körfogalom irányából Onga-Ongaújfalu irányába lehet - tették hozzá. 

 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.