Ugrás a tartalomra

Pick-up ütötte ki a sínekről a vonatot Tiszaeszláron

Létrehozva
Az autó vezetője életét vesztette, megsérült a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló is, több utas pedig a felborult szerelvény ablakán mászott ki.

Kép
Fotó: MÁV

Pick-up hajtott egy Bz vonat elé egy fénysorompós átjáróban csütörtök reggel Tiszaeszláron – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a MÁV-inform. Ahogyan fogalmaznak, a mozdonyvezető az ütközést már nem tudta elkerülni a motorvonat az ütközés hatására kisiklott és oldalára dőlt.

A vonat fedélzetén tizenöten tartózkodtak, 13 utas, a jegyvizsgáló és a mozdonyvezető. „Négy utas az ablakon keresztül ki tudott mászni a sín mellett fekvő járműből, többen azonban bent ragadtak, a mozdonyvezető lába beszorult. Őket a katasztrófavédelem gyorsan kiérkező szakemberei szabadították ki” – részletezik.

A MÁV-inform közlése szerint az ütközés következtében a személygépjármű vezetője a helyszínen életét veszítette. „Jelenlegi információnk szerint egy utas a fejét ütötte be, őt és két kiskorú utasunkat megfigyelésre kórházba szállították. Mozdonyvezető kollégánk térde fordult ki, jegyvizsgáló kollégánknak a bokája sérült, őket a helyszínen látták el a mentőszolgálat munkatársai” –részletezték.

Kiemelték, az elsődleges információk alapján a fénysorompó működött, a gépjármű vezetője vélelmezhetően a tilos jelzés ellenére hajtott az átjáróba. „Az Építési és Közlekedési Minisztérium rendkívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben, amelynek lefolytatását a MÁV-csoport azonnal megkezdte” – szögezték le.

Időközben a MÁV-inform videót is közölte a helyszínről, ezzel frissítjük cikkünket.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.