Ugrás a tartalomra

Hárommilliárd forint az ötös lottó főnyereménye

Létrehozva
Minden idők ötödik legnagyobb nyereménye ütheti a markát annak a szerencsés játékosnak, aki eltalálja szombaton az öt nyertes számot – közölte a Szerencsejáték Zrt. Az ötös lottó 23 hetes halmozódás után 3 milliárd 55 millió forintos főnyereménnyel várja a játékosokat.
Kép

Az ötös lottó fennállása óta az eddigi legnagyobb pénzösszeget 2003-ban nyerte meg egy szerencsés sárvári játékos, az eddigi leghosszabb halmozódás után. Ő 38 hét telitalálat-mentes időszakot követően több mint öt milliárd forinttal gazdagodott – írták.

A hatos lottó történetének negyedik legnagyobb nyereménye várja a játékosokat a vasárnapi sorsoláson. Mivel már 14 hete nem volt telitalálat, a főnyeremény 1,3 milliárd forintra nőtt.

Az első ötös lottó milliárdos 1999 októberében vihetett haza 1,1 milliárd forintot. A Skandináv lottó elindulása miatt akkor kisebb médiafigyelem övezte a rekordnyereményt – írták közleményükben.

Tavaly júniusában egyszerre talált gazdára mind az ötös és a hatos lottó főnyereménye. Akkor összesen több mint 2 milliárd forintot nyertek a helyes nyerőszámokat megtippelők.

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.