Ugrás a tartalomra

Már kétezer-ötszázan igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

Létrehozva
Egy hét alatt több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kép
Forrás: philkotse.com

Novák Katalin kiemelte: az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de a keret növelhető. Jelezte: reményeik szerint a következő egy évben legalább tízezer családnak tudnak ezzel a támogatási formával segíteni.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: felmérésük szerint a nagycsaládosoknál a gépkocsipark 70 százaléka tíz évnél, 35 százaléka pedig 15 évnél is öregebb. A támogatással lehetőségük nyílik arra, hogy korszerűbb, biztonságosabb járműre cseréljék az autójukat - emelte ki.

Ez is érdekelhet

Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.
időjárás zápor zivatar_Átrium webkamera
Mediterrán ciklont így még nem vártunk, mint most
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Májusi eső aranyat ér. Valódi aszálymérséklést indíthat el a közelgő mediterrán ciklon.
SZJA NAV
Közeleg a határidő: ha értesítést kapott a NAV-tól, még javíthatja az szja-tervezetet
BelföldMiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra figyelmezteti az adózókat, hogy még van lehetőség az szja-bevallási tervezetek javítására és kiegészítésére.