Ugrás a tartalomra

Országos élelmiszer-fogyasztási felmérést végez a Nébih

Létrehozva
A magyar élelmiszer-fogyasztási szokásokról készít felmérést mintegy 2700 személy bevonásával a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amelyre további érdeklődők, elsősorban 18 év alattiak jelentkezését várják – közölte a Nébih hétfőn.
Kép

A hivatal közleménye szerint a kutatással képet kapnak arról, hogy a magyarok jellemzően milyen és mennyi élelmiszert fogyasztanak. Ezen adatok ugyanis elengedhetetlenül fontosak az élelmiszerekkel bevitt káros anyagok egészségkockázatának becsléséhez.

A felmérés 1 és 74 év közötti lakosok bevonásával zajlik. A program részeként a résztvevőket két alkalommal az előző napon elfogyasztott ételekről, italokról és étrend-kiegészítő termékekről kérdezik a Nébih által megbízott dietetikus szakemberek. 

A kutatásban mintegy 1600, 18 év alatti gyermek élelmiszer-fogyasztási adataira is szükség van, hisz ők a felnőtteknél érzékenyebbek lehetnek a különböző élelmiszerekben előforduló kémiai szennyezőanyagokra. 

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) EU Menu – Mi van terítéken Európában? – nemzetközi projektjének részeként megvalósuló kutatásában az Európai Unió több tagországa részt vesz, így a hazai eredményeken túl, összehasonlítható fogyasztási adatok is rendelkezésre állhatnak majd.

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?