Ugrás a tartalomra

Másodfokú riasztásokat adtak ki zivatarveszély miatt

Létrehozva
Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. Borsodban elsőfokú a figyelmeztetés.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Somogy, Vas és Zala megyében van érvényben, illetve várható másodfokú riasztás. Budapesten, valamint 14 megyében – Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Veszprém – elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Somogy, Vas és Zala megyében a felhőszakadás-veszély miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Azt írták: egy markáns hidegfront halad át az országon. Ennek hatására előbb a nyugati, délnyugati országrészben, majd a Dunántúl egészén és a Duna-Tisza-közén, késő estétől pedig a Tiszántúlon is záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani. Elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ezeket viharos széllökések, lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék, esetleg jégeső kísérheti.

Csütörtökön záporokra, zivatarokra inkább már csak a Dunától keletre lehet számítani, ezek várhatóan a reggeli, délelőtti órákra elhagyják az országot. A hidegfront átvonulása után azonban már éjjel az ország nagy részén megerősödik az északi, északnyugati szél, főként a Dunántúlon és északkeleten viharossá is fokozódik. Csütörtök késő délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

Az előrejelzés szerint csütörtökre jelentősen lehűl a levegő, a maximumok már csak 12 és 16 fok között alakulnak majd.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.