Ugrás a tartalomra

Elhunyt a neves gyermekpszichológus és író, Vekerdy Tamás

Létrehozva
84 éves korában elhunyt Dr. Vekerdy Tamás, ismert klinikai gyermek-szakpszichológus, nevelésügyi közíró, újságíró, műfordító és egyetemi oktató, a magyar oktatásfejlesztés jelentős egyénisége - közölte a család az MTI-vel.
Kép

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. 1967-ben végzett az ELTE BTK pszichológia szakán, 1972-től a Nevelési Tanácsadó pszichológusa volt, 1983-tól pedig az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa, majd tudományos tanácsadója.

1987-től részt vett az első hazai Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében Solymáron, 1991 óta a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője volt. 1990-től az iskolázás szabadsága Európai Fórumának közép-európai szóvivője, 1993 és 1997 között alelnöke is volt. 

Az ország egyik kedvenc gyermek-szakpszichológusának őszinte, gyakran nyersnek tűnő mondanivalójára nem túlzás azt állítani, hogy milliók figyelték. A kisgyerekkor és a kamaszkor pszichológiai kérdéseivel foglalkozott, és ő volt az, aki igazán kiismerte, mire van szüksége a gyermeki léleknek. Hasznos gyermeknevelési tanácsai szülők százezreinek segítettek a nehéz pillanatokban.

Fáradhatatlanul járta az országot, és hirdette, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebbek a gyermekek. Emellett a gyermekközpontú iskola megteremtésének elkötelezett harcosa volt, aki - ha kellett - nyíltan bírálta a magyar közoktatás hiányosságait.

Vekerdy Tamásnak számos publikációja, könyve, cikke jelent meg a témában, legismertebb művei közé tartoznak a következők: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol; Másféle iskolák (Talán a Waldorf?); Kicsikről nagyoknak 1-2; Kérdezz! Felelek... Gyerekekről felnőtteknek 1-2; Az iskola betegít?; Fiatal szülők könyve (Beszélgessünk kisgyerekekről); Az óvoda és az első iskolai évek a pszichológus szemével; A Waldorf-iskola első három évének programjáról, kitekintéssel a 12. év végéig.

Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. 1985-ben megkapta a Kiváló Munkáért díjat, 1987-ben az Oktatásügy kiváló dolgozója, 1993-ban a Nemzetközi LEGO-díjat, 1996-ban a Kiss Árpád-díjat, 2000-ben a Budapestért díjat, 2006-ban a Pro Scholis Urbis díjat, 2014-ben pedig a Hazám díjat.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.