Ugrás a tartalomra

Meghalt a szombati súlyos, Egernél történt baleset egyik sérültje

Létrehozva
Meghalt az egyik férfi, aki szombaton súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy egri balesetben. Azért álltak meg, hogy egy árokba borult autó sofőrjén segítsenek annak a kocsinak az utasai, akikbe, egy harmadik autó csapódott szombaton kora délután a 25-ös főúton.
Kép

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy a baleset egyik súlyos sérültje, egy férfi, a kórházba szállítást követően meghalt. Úgy tudjuk, a másik két életveszélyes sérült állapota már stabil. Ugyanakkor a balesetben, melynek súlyosságát jelzi, hogy három mentőhelikoptert is a helyszínre riasztottak, összesen hatan sérültek meg.

Egy nő és két férfi súlyos koponya-, mellkas- és egyéb sérüléseket szenvedett, őket a mentőhelikopterek a budapesti Honvéd kórházba, Debrecenbe, illetve Miskolcra vitték. Három további sérültet – szintén egy nőt és két férfit – törésekkel, zúzódásokkal mentőautók vittek az egri kórházba.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.