Ugrás a tartalomra

A börtönviszonyok miatti kártérítések felfüggesztéséről szavaznak

Létrehozva
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.
Kép

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik. A parlament kedden reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdi munkáját. A Ház ekkor szavaz a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélésekkel szembeni javaslatáról.

Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta, a kabinet célja, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos iparággá vált. Varga Judit közölte, a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

A határozathozatalok után nyolc javaslat általános vitáját folytatják le. Egyebek mellett terítékre kerül a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését támogató határozati javaslat is, amelyet egyszerre jegyeznek kormánypárti, jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők.

Az Országgyűlés ülése március 2-án, hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Ez is érdekelhet

Fidesz-kongresszus
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Belföld
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.