Ugrás a tartalomra

Építési ügyekben mostantól a Kormányhivatal illetékes

Létrehozva
A BAZ Megyei Kormányhivatal illetékességi körébe kerültek át Miskolc Város Önkormányzatától az építésügyi hatósági feladatok a kormány döntésének megfelelően március 1-jétől.

 Így ettől a naptól építésügyi hatóságként az építmények, építési tevékenységek tekintetében az építésfelügyeleti hatósági jogkört is ez a hivatal látja el. Ezzel párhuzamosan a Miskolci Önkormányzat jegyzőjének építéshatósági jogköre - szintén március 1-jei hatállyal - megszűnt,  a folyamatban lévő ügyeket átadták a Kormányhivatalnak.


A jövőben az ügyfelek az építés-, bontás-, használatbavétel engedélyezése, illetve tudomásulvétele, fennmaradás engedélyezése, hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmekkel valamint a lakóépület építésével kapcsolatos egyszerű bejelentési ügyekben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályához fordulhatnak az eddigi 16 helyszín helyett 8 járásszékhelyen, Miskolcon például a Rákóczi u. 11. szám alatt.
 

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.