Ugrás a tartalomra

Legalább egy év szükséges a vakcina kifejlesztéséhez

Létrehozva
A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez - mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője.
Kép

Kiss Gábor közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha több ezres populáción eredményes a tesztelése.

Ugyanakkor a vírus izolációja azért jelentős eredmény, mert csak akkor kezdődhet meg a vírus ellen hatásos szer kifejlesztése, ha a "kezünkben van a vírus" - fogalmazott a kutató.

Elmondta: az izoláció során a fertőzöttektől vett mintákat olyan sejtekkel "hozták össze", amelyekhez kötődni tudott, beléjük tudott jutni a kórokozó, és azokban sokszorosítani tudta magát.

Mindennek nyomán olyan mennyiségben tudták előállítani a vírust, ami lehetővé teszi a kutatását, vagyis meg tudják osztani a tudományos közösséggel - ismertette a folyamatot Kis Gábor.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.