Ugrás a tartalomra

Újabb hat repülőgép érkezik 12 millió szájmaszkkal

Létrehozva
Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

A tárcavezető kifejtette: az egészségügyi védekezés nagyon fontos fokmérője, illetve előfeltétele, hogy a megfelelő számú és a megfelelő minőségű védőfelszereléssel rendelkezzenek az orvosok és az ápolók – közölte.

Kép
Az előző szállítmány - fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelte: ebből a szempontból komoly jelentősége van annak a szerdai szállítmánynak, amelyet összesen hat repülőgép hoz Budapestre. A gépeknek a fedélzetén 12 millió maszk van, emellett pedig egy komplett gyártósor, amely biztosítani fogja a maszkok folyamatos utánpótlását az elkövetkező hetekben, hónapokban.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindemellett 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt is Budapestre szállítanak repülőgépek, ezeket természetesen az egészségügyi dolgozók használhatják az elkövetkező időben a járvány elleni harcban.

A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a következő napokban több mint tíz repülőgépet várnak Magyarországra, hogy lélegeztetőgépeket és a védekezéshez szükséges eszközöket, maszkokat, arcvédőket, szemüvegeket, kesztyűket hozzanak.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.