Hangsúlyozták: 1990-ben az első szabad választással új korszak kezdődött Magyarország történelmében, a magyarok 1945 után először ismét szabadon dönthettek a jövőjükről. A rendszerváltoztató folyamat végére pontot tevő harminc évvel ezelőtti választásra emlékező online kiállítás többek között kortársak visszaemlékezéseivel, az akkori választási plakátok bemutatásával, interjúkkal és korabeli kampányfilmekkel idézi fel az eseményeket.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az 1990 után születetteknek, több mint négymillió magyar állampolgárnak semmilyen személyes emléke nincs a harminc évvel ezelőtti első szabad választásról; akik viszont átélték, örökké emlékeznek rá.
Az első szabad választással a magyar választópolgárok visszamenőlegesen jóváhagyták mindazt, amit a korabeli ellenzék a megelőző évben a tárgyalásokon véghezvitt, új mederbe terelve az elkövetkező évek társadalmi, gazdasági és politikai folyamatait. Mindez azonban nem jöhetett volna létre, ha a társadalom nem követeli évek óta állhatatosan a szabadságot, amelynek szimbolikus viszonyítási pontja mindvégig 1956 volt - emelték ki.
Az Országgyűlés 1989. október 20-án fogadta el a választási feltételeket, Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök pedig a következő év március 25-ére és április 8-ára tűzte ki a választásokat. A 30 éve szabadon honlapon rendezett online kiállítás részeként olyan ismert rendszerváltó politikusok osztják meg gondolataikat, mint Orbán Viktor, Deutsch Tamás, Fürjes Balázs, Magyar Bálint vagy Jeszenszky Géza, de látható interjú az egykor az MSZP színeiben politizáló Katona Bélával és Szili Katalinnal is, és felidézik az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József gondolatait is.
Harminc éve szabadon - Online kiállítás nyílt a rendszerváltás utáni első szabad választásról
Létrehozva
Örökségünk a bátorság címmel online kiállítás nyílt az első szabad választásról szombaton a 30eveszabadon.hu honlapon - tájékoztatta a XXI. Század Intézet szombaton az MTI-t.
Ez is érdekelhet
Ekkor tör ránk a hidegfront
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.