Ugrás a tartalomra

Karácsonyfára már nem adnak támogatást

Létrehozva
Nem számíthatnak többé uniós forrásra a karácsonyfának szánt fenyő termesztéséből élő gazdálkodók, Brüsszel ugyanis nemrég úgy döntött, csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe a területalapú hozzájárulás. A Magyar Nemzet csütörtöki számában kiemeli, hogy a több száz érintett hazai termelő ugyanakkor nem marad támogatás nélkül, a kormány a hazai költségvetésből új konstrukció elindításán dolgozik - írja az MTI.

Az Európai Bizottság (EB) kizárta a hagyományos karácsonyfa-termesztést a támogatható ágazatok köréből, így a fenyőültetvények gazdái ettől az évtől kezdve nem vehetnek igénybe uniós hozzájárulást - olvasható a Magyar Államkincstár honlapján. Brüsszel még tavaly döntött így, az EB állásfoglalása szerint ugyanis nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik. A döntés számos magyar gazdálkodót érint, itthon ugyanis mintegy háromezer hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa célú fenyőtermesztés. 
Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az ágazat szereplőinek nincs okuk a kétségbeesésre, a tárca ugyanis a kieső uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló kerettel úgynevezett csekély összegű támogatást. Az új konstrukció kidolgozása még tart, az azonban már most biztosra vehető, hogy az összeget a karácsonyfa-ültetvények mérete, vagyis a hektárszám alapján számítják majd ki.
Az EB döntése abba az irányba terelné az uniós termesztőket, hogy a hagyományos vágott fenyő helyett a földlabdás típusra álljanak át. Ez azonban a piaci szereplők szerint a kereslet szempontjából nem túl megalapozott elvárás. Korábban sokan azért választották ezt a típust, mert hosszabb ideig friss maradt, a nordmannfenyő széles körű elterjedésével azonban ezt az előnyét is elveszítette. A földlabdás karácsonyfa szállítása, tárolása ráadásul számos vesződséggel jár.
 

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Picit hűvösebb lesz a szerda
Belföld
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 18 fok között várható.
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
Belföld
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Országos bagolylesbe kapcsolódhatunk be
BelföldKörnyezet
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében kér segítséget a lakosságtól a lakott területeken.
Csaknem egymillióan már beadták szja-bevallásukat
BelföldGazdaság
A május 20-ai határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Aki még nem, annak segít a NAV: online, telefonon, kisfilmmel és személyesen is.