Ugrás a tartalomra

Sok migránst találtak egy török furgonban

Létrehozva
A román határrendészek 21 illegális bevándorlót találtak egy török rendszámú furgonban csütörtök hajnalban a Nagylak 2 - Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

A határrendészet honlapján publikált közlemény szerint a bolgár állampolgár által vezetett furgon - az iratok szerint - autó alkatrészeket szállított Törökországból Ausztriába, és nem sokkal éjfél után jelentkezett kilépésre. A határrendészek kockázatelemzés alapján rendelték el a jármű alapos átvizsgálását. A tehertérből 16 férfi, két nő és két gyerek került elő. A szíriai és palesztin állampolgárságú bevándorlók azt mondták, hogy Nyugat-Európába szerettek volna jutni.

A román határrendészet közölte: a sofőr ellen embercsempészet, az utasok ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt indul eljárás.
 

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.