Ugrás a tartalomra

Szobrot kapott Csukás István

Létrehozva
Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt - hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton.
Kép
Az avatás pillanata - Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára beszédében úgy fogalmazott: "Az író alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, ezen a nyelvterületen, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével."
    
Emlékeztetett arra, hogy Csukás István, akit leginkább meseíróként ismer a közönség, remek költő is volt.
    
"Népszerű volt anélkül, hogy ezzel élt, vagy visszaélt volna. Sok szeretetet tudott adni művein keresztül, aminek köszönhetően nagy szeretet övezte" - mondta.
    
Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője méltatta, hogy Balatonszárszó a turisztikai fejlesztésiben "egyedi és unikális" utat választott, amikor a kultúra felé nyitott.
    
Hozzátette: a településen ennek több évtizedes hagyománya van, ami már megnyilvánult a József Attila kultuszban és a közelmúltban átadott "vers utcában", amelynek nyolc állomásán a magyar irodalom gyöngyszemeit mutatják be.
    
A politikus Csukás István közkedveltségének titkát négy fontos dologban látta: a profizmusában, az alázatában, a közönsége és olvasói iránti tiszteletében, valamint témaválasztó képességében.
    
A Csukás Színházban tartott ünnepi megemlékezésen felszólaltak az írót személyesen ismerők is, művészek olvasták fel alkotásait. A színház bejáratnál elhelyezett, Megyeri János szobrászművész által készített Csukás István-mellszobor leleplezését követően kezdődött meg a Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejáték a Roxinház előadásában.
 

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.