A vonatok december 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek - írják a MÁV és a Volánbusz közös sajtóközleményében. Módosul a Volánbuszok közlekedési rendje is: december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai. Január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, míg 3-án, vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak a buszok. Január 4-én, hétfőn már a megszokottak szerint, a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett menetrend érvényes. Egyes településeken a helyi járatok a fentiektől eltérően közlekedhetnek.
A 2021. év és a téli szünetet követő iskolakezdés problémamentes elindulása érdekében a vonatokon és a helyközi buszjáratokon január 5-e helyett két nappal tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi havi dolgozó- és tanuló bérleteket, illetve a december második felére váltott félhavi bérleteket.
A MÁV-nál és a Volánnál is megváltozik a menetrend
Létrehozva
Az év végi ünnepkörhöz igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje.
Ez is érdekelhet
Ekkor tör ránk a hidegfront
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.