Ugrás a tartalomra

Márciustól közfeladatot ellátó személynek minősülnek az útellenőrök

Létrehozva
Március elsejétől a büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei és kezelői ellenőrei, így aki a munkájuk során bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, vagy intézkedésre kényszeríti őket, az akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A társaság a szerdai közleményében azt írta: az útellenőrök rögzítik a közutakon a szükséges beavatkozásokat, ott vannak a baleseti helyszíneknél, segítenek a bajba jutott autósokon vagy állatokon, télen gyorskátyúzást végeznek, továbbá táblák és egyéb úttartozékok soron kívüli javításáról is gondoskodnak.

A kezelői ellenőr hatósági jogkörben eljárva a túlsúlyos és/vagy túlméretes tehergépjárművek ellenőrzését végzi a mérőállomásokon, illetve mobil egységekkel. Ennek során a közlekedés biztonságára veszélyt jelentő járművet visszatarthatja a közlekedésbiztonsági kockázat elhárításáig.

Kitértek arra is, hogy 2019-ben készítettek egy belső, reprezentatív felmérést, amelyet 1480 szakember töltött ki. Eszerint a nyilatkozók 88 százalékát sértegették már, több mint 20 százalékát megdobálták autókból paradicsommal, sörös dobozzal vagy műanyag flakonnal. Továbbá minden harmadik közutast "ledudáltak" már munkavégzés közben - olvasható a közleményben.
 

Ez is érdekelhet

Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
Belföld
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Országos bagolylesbe kapcsolódhatunk be
BelföldKörnyezet
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében kér segítséget a lakosságtól a lakott területeken.
Csaknem egymillióan már beadták szja-bevallásukat
BelföldGazdaság
A május 20-ai határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Aki még nem, annak segít a NAV: online, telefonon, kisfilmmel és személyesen is.
Fátyolfelhők szűrhetik a napsütés kedden, este megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Folytatódik a napsütéses, tavaszias időjárás, némi felhőtakaróval. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius fok között várható.