Ugrás a tartalomra

Egy-két napon belül vége a hőhullámnak

Létrehozva
Egy-két napon belül vége a hőhullámnak, de a jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.

Azt írták: a legfrissebb fáklyadiagramon elég biztosnak tűnik, hogy előbb az északnyugati, majd a jövő hét elején a délkeleti tájakon is "kellemesebb napok sorozata veszi kezdetét". Csapadék is érkezik, most is úgy tűnik, hogy az ország északi felén - Budapesten is - várható több csapadék és több alkalommal. Délen a felfrissülés mértéke és a várható csapadék mennyisége is csekélyebb lesz - jegyezték meg.

Kitértek arra is, hogy több előrejelzési modell szerint a jövő hét végén egy átmeneti, de erős felmelegedés várható. Az akkorra várt légköri helyzet azonban nem kedvez a hosszabb, tartós hőhullám kialakulásának, inkább csak az egy-egy napra visszatérő kánikulának - tették hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: szombaton az északnyugati és északi megyékben jelentősen mérséklődik, megszűnik a hőség. Eközben délkeleten fokozódhat a meleg. Emiatt Csongrád megyére harmadfokú, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére másodfokú, Budapestre, Pest, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az országos előrejelzés szerint szombaton hajnalban 14-23 fok várható. Napközben 26-37 fokig melegszik fel a levegő, északnyugaton várható hűvösebb, délkeleten melegebb.

Felhívták figyelmet arra is, szombat hajnaltól először az ország északnyugati tájait érinthetik zivatarok, majd napközben fokozatosan átterjednek a keleti területekre. Intenzív, felhőszakadással és szélrohamokkal járó zivatarok is lehetnek főként az Északi-középhegység tágabb környezetében, késő délután és este a Tiszántúlon. Az ország délnyugati területein van a legkisebb esély a zivatarok kialakulására.

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Az országos tisztifőorvos és az Országos Meteorológiai Szolgálat hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak.

A tartós hőség miatt Müller Cecília hétfőn déltől eredetileg péntek éjfélig rendelte el harmadfokú intézkedését, a hőségriadót az ország egész területére, de ezt most meghosszabbította.

Ez is érdekelhet

Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
BelföldKultúra
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
napindito művészetek háza
Napos, száraz idő várható hétfőn
BelföldKörnyezet
A fátyolfelhőzet csak az esti órákban kezd újra megszaporodni, csapadék nem valószínű.
Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.