Ugrás a tartalomra

Idén már lehet durrogtatni szilveszterkor

Létrehozva
Idén engedélyezett a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása - közölte a rendőrség hétfőn Facebook-oldalán.
Kép

Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását.

Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait. Kiemelték: továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indul és akár 150 ezer forint bírságot is kaphat.

Négy pirotechnikai osztályt különböztetnek meg, ahogy növekednek a számok, úgy szigorodnak a használati feltételek is. Az első két kategóriába tartozó termékeket, mint például tortagyertya, egész évben engedély nélkül meg lehet venni - kategóriától függően - 14 vagy 16 éves kortól.

A harmadik pirotechnikai osztályba tartozó termékek (például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták, telepek) közepes kockázattal járnak, és kizárólag szabadban, nagy nyílt területen használhatóak. Ezeket engedély nélkül december 28. és 31. között csak felnőttek vásárolhatják meg, birtokolhatják, tárolhatják és december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatják. A fel nem használt 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket 2022. január 5. éjfélig vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni.

A negyedik pirotechnikai osztályba sorolt termékek nagy kockázattal járnak, kizárólag pirotechnikus által használhatóak és csak ők vásárolhatják meg engedéllyel - tették hozzá.

Az első és második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak 1-1 kilogrammot, míg a harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó 3 kilogrammot lehet tárolni.

Felhívták a figyelmet, hogy pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet. Vásárokon és piacokon működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos pirotechnikai termékek (alacsonyabb kockázati besorolású tűzijátékok) hozhatók forgalomba - írta a rendőrség, amely Facebook-oldalán számos tanácsot is felsorol a pirotechnikai termékek biztonságos használatához.

Ez is érdekelhet

Érkezik a magasabb összegű családi kedvezmény
BelföldGazdaság
Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok július 1-jétől a családi kedvezményt.
Ha ilyen terméket vett az Auchanban, akkor ne egye meg!
BelföldEgészség
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan.
NAV: június közepétől érkeznek az adószámla-értesítők
Belföld
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van - hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
A mongolok nyomában jártak
BelföldKultúra
Filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést tartottak szerda este a MÜHA-ban.