Ugrás a tartalomra

Számlán a "fegyverpénz"

Létrehozva
A rendvédelemben hivatásos jogviszonyban állók számlájára 2022. február 10-én a Belügyminisztérium átutalta a "fegyverpénzt" - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t.

Magyarország Kormánya ezzel a jelentős, egyszeri juttatással is elismeri a hivatásos szolgálatot ellátók hazánk kiegyensúlyozott közrendje és közbiztonsága, határaink védelme és a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében végzett elkötelezett munkáját - áll a közleményben.    

A "fegyverpénzt" a Belügyminisztérium és irányított szervei 58 054 hivatásos állományú tagjának utalták át - tették hozzá.    

Mint írták: a hathavi illetménynek megfelelő juttatásban főszabályként az aktív szolgálatot ellátó hivatásos állományúak részesültek.    

Ugyanakkor, a kormány családbarát politikájával összhangban, a juttatásban azok a hivatásos állományúak is részesültek, akik jelenleg gyermekgondozás céljából vannak távol szolgálati helyüktől, a próbaidejüket töltők pedig a próbaidő eredményes letöltését követően kapják meg a "fegyverpénzt" - fűzték hozzá.    

Arra is emlékeztettek, hogy a hivatásos állomány illetménye 2022. január 1-jétől 10 százalékkal emelkedett, ezt az intézkedést követte a "fegyverpénz" átutalása.    

A Kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben - olvasható a Belügyminisztérium közleményében.
 

Ez is érdekelhet

Érkezik a magasabb összegű családi kedvezmény
BelföldGazdaság
Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok július 1-jétől a családi kedvezményt.
Ha ilyen terméket vett az Auchanban, akkor ne egye meg!
BelföldEgészség
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan.
NAV: június közepétől érkeznek az adószámla-értesítők
Belföld
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van - hívta fel a figyelmet az adóhivatal csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
A mongolok nyomában jártak
BelföldKultúra
Filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést tartottak szerda este a MÜHA-ban.