Ugrás a tartalomra

Új járműveket állít forgalomba a Volánbusz

Létrehozva
Folytatódik a Volánbusz-flotta korszerűsítése, 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbusz áll forgalomba - közölte a társaság szerdán.
Kép
Forrás: Volánbusz Zrt.

A korszerű járművek a megyeszékhelyekről vagy nagyvárosokból kiinduló helyközi autóbuszvonalakon közlekednek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe 6, Győr-Moson-Sopron megyébe 5, Heves megyébe 3, Jász-Nagykun-Szolnok megyébe 2, Veszprém megyébe 4, Zala megyébe 2 új busz érkezik, míg a fővárosba vezető vonalakra 10 új busz jut.    

Az autóbuszok összértéke több mint 2 milliárd forint, megvásárlásukat a 2021 áprilisában kiírt közbeszerzés tette lehetővé - írták.    

A korszerűsítés idén további ezer busz beszerzésével folytatódik. Év végéig a vállalat autóbusz-állományának 45 százaléka újulhat meg, a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.    

A Volánbusz 2018-ban kezdődött jármű-fiatalítási programja a 2021 végéig lezárt beszerzésekkel 1780 új és újszerű autóbusszal gyarapítja a társaság flottáját - közölték.    

Korábbi közleményei szerint a Volánbusz csaknem 6 ezer buszt közlekedtet országszerte, és 500 millió utast szállít évente.
    

Ez is érdekelhet

Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.
Szerdán napos, enyhe időre számíthatunk
BelföldKörnyezet
Ahogy csökken a felhőzet, napos időjárás várható szerdán. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.
Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.