Ugrás a tartalomra

A gyalogosok védelmére hívják fel a figyelmet a közlekedési kultúra napján

Létrehozva
Ma van a közlekedési kultúra napja; idén a gyalogosok védelme, a gázolások elkerülése a központi téma - közölték a szervezők az MTI-vel.
Kép
Fotó: police.hu

A közlemény szerint május 11-én a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik, valamint arra hívják fel a közlekedőket, tartsák tiszteletben egymást.
    
A kampányt idén nyolcadik alkalommal szervezik meg a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával, a programhoz 84 szervezet csatlakozik, mások mellett a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, az Országos Mentőszolgálat és a Mahart PassNave Személyhajózási Kft.
    
Idén a gyalogoshalálozások elkerülése a központi téma. A lakott területen belül zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt. Tízezernél több embert ütöttek el Magyarország közútjain, 4335 esetben pedig kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt a gázolás - olvasható a közleményben.
    
Ebben az évben is lehetett szavazni mások mellett az év kerékpárútjára, körforgalmára és hídjára.
    
Ezúttal száznál több rendezvény közül választhatnak az érdeklődők, a Müpában például szakmai konferenciával készülnek a szervezők, majd este a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertezik. A részletes program a http://www.akozlekedesikulturanapja.hu/ oldalon található.
 

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.