Ugrás a tartalomra

Érkezik a lehűlés, a szél csak vasárnap este csendesedik teljesen le

Létrehozva
A hőmérő higanyszála az előttünk álló éjjel akár mínusz nyolc fokig is lekúszhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szombat délutáni előrejelzése szerint estétő estétől a legtöbb helyen csökken a felhőzet, éjszaka jellemzően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de a Duna-Tisza közén lehetnek erősebben felhős vidékek.
    
Vasárnap a felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a nap, azonban főként a Dunától keletre jobban összeállhatnak a felhők. Az északnyugati, északi szél estétől jelentősen veszít erejéből, hajnalban átmenetileg csak kevés helyen, majd vasárnap napközben ismét többfelé kísérik erős széllökések.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap döntően 0 fok körül valószínű.

Ez is érdekelhet

Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.
Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.