Ugrás a tartalomra

Így kaphat pluszpénzt az, aki tavaly még nem ment nyugdíjba

Létrehozva
A nyugdíjba készülők fontos hírt kaptak a nyugdíjemeléssel kapcsolatban.

Bár a törvények szerint csak annak jár a nyugdíjemelés, aki tavaly legalább egy napot nyugdíjban töltött. Azonban a nyugdíjba készülők számára fontos hírünk van, hiszen nekik is lehetőségük van arra, hogy visszamenőleg megszerezzék a most 15 százalékos nyugdíjemelés összegét.

Akik már tavaly elmehettek volna nyugdíjba, de valamilyen oknál fogva mégsem tették meg, azoknak a törvény szerint lehetőségük van arra, hogy hat hónapra visszamenőleg igénybe vegyék a nyugellátást. Azaz, ha valaki tavaly nyugdíjas lehetett volna, de mégsem vonult nyugdíjba, megteheti. Magyarán megkaphatja az idei 15 százalékos nyugdíjemelést - írja az ado.hu.

Az 1957-ben születettek 2022-ben töltötték be nyugdíj korhatárukat, a 65. életévet, és dönthettek a születésnapjuktól a nyugdíjba vonulás mellett, de akár el is halaszthatták azt. Azonban, aki a kora alapján idén megy nyugdíjba, annak csak 2024-ben jár majd nyugdíjemelés.

A szakportál kiemelte azt is, hogy idén a nyugdíjszámítási szabályokban új lesz majd a "valorizációs szorzószámok" meghatározása, ezek pedig a nyugdíj összegére jelentős mértékben lesznek hatással. A szorzószámokat minden év márciusában határozzák meg, tehát akkor lehet pontosan megmondani, mennyi lesz az abban az évben megállapított nyugdíj.

"Aki megszerezte a nyugdíjjogosultságot, azaz legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, és a reá irányadó nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 nap szolgálati időt szerez, további nyugdíjnövelésben részesül" - emelték ki.

Ez is érdekelhet

Távhőpályázat: akár kétszázezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül
BelföldGazdaság
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget a háztartásoknak.
TB-könyvecske
Hamarosan megszűnik a papír alapú TB kiskönyv - frissítve!
BelföldEgészség
A hétfői Magyar Közlönyből derült ki, hogy az eddigi papíralapú dokumentumot elektronikus nyilvántartás váltja fel.
A közmédia visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
BelföldMiskolcKultúraCelebhírek
"A gyűlöletkeltés tűrhetetlen a humor álarca mögött" - indokolták a döntést.
Folytatja a szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem
BelföldKörnyezet
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes településein beavatkoznak majd a szakemberek a következő napokban.