Az államfő - miután a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek a földrengés áldozataira - háláját kifejezve, minden magyar nevében köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek. "Önök a mi hőseink. Önök, azok a nők és férfiak, akik ott voltak és segítettek a tragédia után, akik éjt nappallá téve, pihenés nélkül mentették az életeket" - fogalmazott Novák Katalin.
Emlékeztetett: amikor egy héttel ezelőtt értesültek az emberek a földrengésről, senki nem gondolta, hogy ennyi áldozatot szed a szerencsétlenség. Magyarország az első jelentkezők között volt, amikor Törökország a nemzetközi közösség segítségét kérte - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: "mi, magyarok azt mondtuk, hogy tudunk és akarunk segíteni", és ez elsősorban a magyar mentőcsapatoknak köszönhető.
Novák Katalin kiemelte, jó kimondani azt, hogy Magyarországra, a magyar emberekre lehet számítani, amikor baj van. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok az első pillanattól küzdöttek a tragédia után azért, hogy életeket mentsenek meg - fűzte hozzá.
Az államfő szólt arról is: "a tragédia közepette is jó megélni azokat a minősített pillanatokat, amikor minden magyar szíve együtt dobban". Jó megélni azt, hogy ilyenkor nem a megosztottság kerül előtérbe, hanem mindannyian "együtt imádkozunk, szurkolunk" azért, hogy a mentőcsapatok tagjai épségben hazatérjenek - mondta Novák Katalin, majd úgy folytatta: azt is jó volt megtapasztalni, hogy a magyarok érdemben tudtak segíteni.
Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete hazája nevében mondott köszönetet a mentőcsapatok tagjainak. Kijelentette: február 6-a, a földrengés napja ezentúl nagyon fontos nap lesz a török-magyar testvériség történetében. Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben - mondta a nagykövet.
Emlékeztetett, a mentésben 167 magyar önkéntes vett részt 22 keresőkutyával, és 35 életet mentettek meg: "35 családnak adták vissza a reményt, hozták el a csodát". Gülsen Karanis Eksioglu elmondta, a tragédiának eddig 30 ezer halottja és több mint 80 ezer sérültje van, a segítségnyújtásban több mint tízezer kutató-mentő vett részt. A nagykövet hangsúlyozta: Törökország megbirkózik a nehézséggel és fel fogja virágoztatni a földrengés sújtotta térséget.
Az ünnepségen a mentésben részt vevő magyar egységek - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata, a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőkutyás, önkéntes kutató-mentőcsoportja, az Életjel mentőcsoport egységei, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue 24 mentőcsapat, a Budapest Mentőszervezet, a Magyar Honvédség és a Terrorelhárítási Központ - képviselői elnöki köszönőlapot vehettek át.
A keresőkutyák munkáját elismerve, az egyik, a mentés során megsérült, Gogó nevet viselő állat egy "Hősök" feliratú, nyakörvre való címkét kapott.
A Sándor-palotában köszöntötték a földrengés mentési munkálatainak magyar résztvevőit
Létrehozva
A Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait köszöntötte ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.
Ez is érdekelhet

Távhőpályázat: akár kétszázezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget a háztartásoknak.

Hamarosan megszűnik a papír alapú TB kiskönyv - frissítve!
A hétfői Magyar Közlönyből derült ki, hogy az eddigi papíralapú dokumentumot elektronikus nyilvántartás váltja fel.

A közmédia visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
"A gyűlöletkeltés tűrhetetlen a humor álarca mögött" - indokolták a döntést.

Folytatja a szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes településein beavatkoznak majd a szakemberek a következő napokban.