Ugrás a tartalomra

Vitézy Dávid szerint Lázár János hátráltatja a vasúti közlekedés fejlődését

Létrehozva
Pontosan egy évvel ezelőtt hirdettek eredményt a Nyugati pályaudvar megújítására és a vasúti kínálat bővítése érdekében a pályaudvar kapacitásának duplájára növelésére kiírt tervpályázaton – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési szakember.

A korábbi közlekedési államtitkár arra is kitért, hogy bár közvetlen európai uniós forrást nyertek el a továbbtervezésre, a támogatási szerződést a Lázár János vezette közlekedési tárca „a szankciós politikára”, valamint „a rezsicsökkentés megvédésére” hivatkozva felmondta és a forrást visszaadta, a pénz így más uniós országok közlekedési projektjeit finanszírozza majd – Vitézy Dávid információi szerint a Balti-államok fővárosait összekötő új vasútvonal kapja meg.

Vitézy arra is kitért, hogy Lázár a héten a budapesti vasúti hálózat fejlesztését „presztízsberuházásnak” nevezte, mondván, helyette vidéken kell fejleszteni. A volt államtitkár „mesterséges főváros-vidék szembeállítást” emleget, pedig a fejlesztésből nemcsak a budapestiek részesülnének:

– Mivel a Nyugati pályaudvar tényszerűen Budapesten van, kapacitásának bővítése legkevésbé sem csak a budapestiek ügye – a miskolci InterCityn vagy a monori zónázón többnyire nem fővárosi utasok ülnek – írja Vitézy Dávid, majd hozzáteszi:

"Aki tehát a budapesti vasúti fejlesztéseket, így például az ország legforgalmasabb, mégis kapacitáshiánnyal küzdő es végletesen lerobbant infrastruktúrájú központi pályaudvarának fejlesztését akarja megakadályozni, valójában legkevésbé sem a fővárossal szemben kedvez a vidéknek, hanem csak általánosságban a magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja."

Vitézy ráadásul nemcsak az osztrák, cseh és lengyel hasonló fejlesztéseket hozza fel pozitív példaként, hanem az ellenzéki vezetésű Budapestet is:

"Említést érdemel viszont, mivel fontos részeredmény és pozitívum, hogy a Nyugati térre készült terveket a zsűriben is közreműködő Főváros is magáévá tette és immár a tervpályázaton győztes, felüljáró nélküli, Bajcsy Zsilinszky úti villamosos terv lett a hivatalos budapesti jövőkép a Nyugati környékének rendezésére. Mielőbb valósuljon meg!"

– fejezi be írását Vitézy Dávid.

(via: 24.hu)

Ez is érdekelhet

Szabadtéri kikapcsolódásra ideális, napsütéses időjárás várható szombaton
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias, csapadékmentes időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 Celsius-fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.
Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?