Ugrás a tartalomra

Hasznos tanácsok az SZJA-tervezethez

Létrehozva
Az szja-bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV közleménye hangsúlyozza: a jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfás magánszemélyek tervezetének kivételével – május 22-ével automatikusan bevallássá válik.

A NAV eSZJA-portálján már elérhetők a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyva be is küldhetik. A NAV honlapjáról legegyszerűbb felkeresni a portált, ugyanis a NAV a tervezetet nem küldi ki sem e-mail-címre, sem pedig az elektronikus tárhelyre.

Azoknak, akiknek tavaly ingatlan-bérbeadásból volt bevételük, most kell számot adniuk a jövedelmükről. A bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, a másik 10 százalékos költséghányad alkalmazása. A jövedelem megállapítással kapcsolatos bővebb tájékoztató elérhető a NAV honlapján, a 10. számú információs füzetben.

Akik tavaly ingatlant adtak el, azoknak hasznos segítséget nyújt a befizetendő adó kiszámításához a NAV oldalán található kalkulátor és a 9. számú információs füzet.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak – ha kiegészítik, pontosítják a tervezetüket – fontos, hogy mentsék a módosítást és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz.

Akik papíron adják be bevallásukat – akár személyesen az ügyfélszolgálaton, akár postán – azoknak alá kell írniuk a bevallást, különben érvénytelen lesz – zárja közleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ez is érdekelhet

Szabadtéri kikapcsolódásra ideális, napsütéses időjárás várható szombaton
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias, csapadékmentes időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 Celsius-fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.
Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?