A közlemény szerint a május elseje óta szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt, a többi pedig a vármegyék között oszlott meg - a várakozásoknak megfelelően - nem egyenlő arányban: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott.
A legtöbb bérlet Pest vármegye mellett Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében kelt el. A vármegyebérletek kétharmada teljesárú, de az országbérleteknél fordított az arány, mivel ezeknél a 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljes árúakból - tudatták.
A vármegye- és országbérletek egységesen 30-30 napra érvényesek, így a szakemberek várakozása szerint az élénk érdeklődés a jövő héten is folytatódik - olvasható a közleményben.
Már 200 ezret eladtak a MÁV-Volán-csoport új bérleteiből
Létrehozva
Szombat hajnalra elkelt a kétszázezredik a MÁV-Volán-csoport új típusú bérleteiből - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
Ez is érdekelhet
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklus határozza meg időjárásunkat kedden
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.
Ciklon örvénylik tőlünk délnyugatra: ilyet időt hoz magával
Mutatjuk, milyen idő várható november 2-án.