Ugrás a tartalomra

DK: vissza kell vonni a pedagógusok új életpályamodelljéről szóló javaslatot!

Létrehozva
A pedagógusok új életpályamodelljéről szóló törvényjavaslat visszavonására szólítottak fel a Demokratikus Koalíció képviselői szombaton, online sajtótájékoztatón.
Kép
Fotó: Balogh Zoltán (MTI)

A péntekről szombat reggelbe áthúzódó parlamenti vita alatt felvett, de csak annak lezárása után levetített felvételen Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, mindent elkövettek, hogy ismertessék a pedagógusok és az oktatással foglalkozó szakemberek érveit, képviseljék a szülők és diákok érdekeit. Hozzátette, a vita folyamán 11 DK-s képviselő 28 hozzászólást tett, hozzászólásaik összesített ideje megközelítette a négy órát - közölte az MTI.

A politikus úgy foglalta össze véleményét, hogy a javaslat kizárólag az oktatás ellenőrzését, a pedagógusok kontrollját és "rabszolgasorba taszítását" szolgálja.  Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, aki az indítványt folyamatosan "bosszútörvénynek" nevezte, kijelentette, hogy a javaslatot nem puszta ellenzékiségből utasítják el, hanem azért, mert az nem szolgálja a magyar közoktatás megújítását - írják.

Már 16 ezer pedagógus és 14 ezer, a nevelési-oktatási munkát közvetlenül segítő munkatárs hiányzik a rendszerből, a pedagógusfizetések elértéktelenednek, a kormány pedig "hazug módon Brüsszelre mutogat" - fogalmazott a képviselő. A DK a vitában elmondta, hogy mi a baj a pedagógusok áthelyezésével, mi a baj a meghosszabbított felmentési idővel, mi a baj azzal, hogy jogosultságokat vesznek át tőlük, amit a "politikai komisszárként" működő tankerületvezetőknek adnak ki - sorolta problémáikat a képviselő.

Barkóczi Balázs összegzésként kijelentette, hogy a törvényjavaslat nem szolgálja sem a tanárok, sem a diákok, sem a szülők érdekeit, ezért a DK szerint azt vissza kell vonni és érdemi párbeszédet kell kezdeményezni a közoktatás megújításáról.

Ez is érdekelhet

Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.