Ugrás a tartalomra

MÁV: szombattól megszűnik a pótjegy

Létrehozva
Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek. A helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

Szombattól már az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz. Az országbérleteseknek ehhez csak helyjegyet kell váltaniuk. 

Jelentősen átalakulnak az okosjegyek is. A legfontosabb változás, hogy az okosjegy csak elővételben lesz megváltható, az utazás napján már nem.

Ezzel egyidejűleg változik az okosjegy visszaválthatósága is, vagyis az érvényesség kezdete előtt legkésőbb 12 órával váltható vissza.

Az új díjszabási rendszerhez az okosjegyek árazása is igazodik. Az IC-helyjegy elővételben – azaz a vonatindulás napját megelőző napig megváltva egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz. A prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 forintot kell értük fizetni. A nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára.

Módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása is. Tíz kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljesárú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosokra érvényes jegyek és bérletek árát nem érinti a tarifaátalakítás.

Változik az automatákból és a digitális felületeken, azaz interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV mobilalkalmazással vásárolt MÁV-START és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke is. Az automatás vásárlások esetében megszűnik az eddigi 5 százalékos kedvezmény, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig 5 százalék lesz ezentúl.

(via 24.hu)
 

Ez is érdekelhet

Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.