Ugrás a tartalomra

Nem lesz évközi nyugdíjemelés

Létrehozva
A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – egyebek mellett ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól, amit a Népszava hozott nyilvánosságra.

Juhász László a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A hét nagy, országos idősügyi szervezetet tömörítő tanács vezetője azért fordult a kormányfőhöz, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom. A kormányfő helyett a pénzügyminisztertől kapott választ.

Varga Mihály azt írta, a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt. A pénzügyminiszter a mostanában sokat hangoztatott mondattal is érvelt: a kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen. Kitért arra is, hogy amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász László a lapnak azt mondta, éppen az a baj, hogy a törvény csak novemberi korrekciót ír elő, becsült adatok alapján, ám nincs semmilyen következménye annak, ha ez a becslés nem jó. Emellett probléma az is, hogy a novemberi korrekció nem képes megóvni az infláció év közbeni hatásától a nyugdíjasokat.

Szerinte az pedig nem igaz, hogy az év végi kiegészítéssel meg lehet őrizni az ellátások értékét, tavaly 14 százalékos volt az emelés, az éves infláció végül 15,2 százalék lett. Tavalyelőtt 0,3 százalékkal maradt el az emelés a valós pénzromlástól. Ezeket a különbségeket végül nem kapják meg az idősek – idézi Juhászt a Népszava.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Belföld
Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét köztársasági elnöknek kedden.
Egyetlen betű – több mint 8 millió forintos kár
BelföldBűnügy
Egy cég számlájáról több mint 8 millió forintot utaltattak el csalók, miután egy megtévesztő e-maillel megszerezték a vállalkozás adatait.
A sok napsütést megélénkülő szél és záporok enyhíthetik kedden
BelföldKörnyezet
Megyénkben magas hőmérséklet és záporok, zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali középhőmérséklet akár 38 Celsius-fok is lehet.
Kánikula Miskolc belvárosában
Meghosszabították a II. fokra mérsékelt hőségriasztást
BelföldEgészségKörnyezet
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan, a július 30-án (csütörtök) 0 órától elrendelt III. fokú hőségriasztást II. fokozatúra mérsékelte, de augusztus 11. (kedd) 24 óráig meghosszabbította azt.