Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2023.08.31.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva
A nyár utolsó napja sokfelé indulhat felhősen, majd csökken a felhőzet és már több órára is kisüt a nap. Fokozatosan megnyugszik felettünk a légkör, ezzel együtt csökken a csapadékhajlam. Ésszakkeleten azonban kialakulhatnak záporok, zivatarok. A Rák megismerkedik valakivel a neten, a Halakkal ma túl sok jó dolog történik.
Kép
Fotó: Juhász Ákos



Időjárás

Reggel, délelőtt fokozatosan megszűnik a csapadék, mindenütt csökken a felhőzet, és délelőttől már többórás napsütés várható gyengén vagy közepesen felhős ég mellett. Délután leginkább csak északkeleten és az Alpokalján alakulhat ki zápor, zivatar. A légmozgás fokozatosan északnyugatira, nyugatira fordul és többfelé megélénkül, de zivatarok mentén erős, viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Levegőminőség

Városszerte jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu adatai szerint.

Útinform (a Miskolci Városgazda Facebook-oldalának információi alapján)

Útfelújítások miatt több helyen is forgalmirend-változásra kell számítani Miskolctapolca területén, az Iglói utcában lévő buszmegállókat áthelyezik a Bay Zoltán téri parkolóba, ahol ideiglenes megállót alakítanak ki. A buszközlekedés biztosítása érdekében a parkolóban húsz helyet átmenetileg megszüntetnek, ezért a felújítás ideje alatt a gépkocsival közlekedőknek érdemes az Enyedi György utcai nagyparkolót vagy a Győri utcai díjköteles parkolót használniuk. Megkezdődött a Fagyöngy utca, a Csabai utca és a Görömbölyi utak felújítása is. A kivitelezéssel érintett szakaszokon forgalmirend módosítás, egyirányúsítás, valamint félpályás forgalomkorlátozás lesz érvényben. A parkolóhelyeket is korlátozott számban lehet igénybe venni.

A távfűtési körvezeték építése miatt a Szentgyörgy utcán forgalomkorlátozás lép életbe, távhőszolgáltatás biztonságát fokozó beruházás következő szakaszában felbontásra kerül a 2×2 forgalmi sávos Szentgyörgy utca is. Az út bontását a megbízott kivitelező szakaszolva fogja végezni irányonként egy-egy forgalmi sáv folyamatos fenntartásával. A munkálatok idején mindkét irányból megállási tilalom lép életbe a Szentgyörgy u. 39-41. sz. és a Szentgyörgy. u. 52. sz. melletti buszmegállók környezetében a buszmegállók megközelíthetősége, a busz közlekedés biztosítása érdekében. A munkavégzést követően a Szentgyörgy utca érintett szakaszának helyreállítását a megbízott vállalkozó várhatóan a 2023/24-es iskolai tanév kezdete előtt elvégzi.

A Thököly-híd környékén útlezárásokkal járó munkák kezdődtek. A híd térségében körülbelül 75 méter hosszban, az Újgyőri főtér felé a Kiss Ernő utca külső forgalmi sávját lezárják. A híd szélesítéséhez szükséges cölöpözési munkák érdekében, a hídon egy forgalmi sávra szűkül a gépjármű-közlekedés, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. A csomópont forgalmát továbbra is jelzőlámpa szabályozza majd. 
A Kiss Ernő utcát keresztező gyalogos átkelőhely fennmarad, a híd területén külön gyalogos közlekedési folyosót építenek ki.

A Dayka Gábor utca meghosszabbításának beruházásához kapcsolódó közműépítési munkálatok miatt módosult a Toronyalja utca forgalmi rendje. A Petőfi utcán a belváros irányába haladó forgalom visszakerül a régi nyomvonalra a Rácz György utca - Toronyalja utcára. A Toronyalja utcán sávszűkítéssel kell számolni. Az Erzsébet tér irányából a Petőfi utca felé haladó forgalomnak egy forgalmi sáv továbbra is biztosított marad. Mindkét útszakaszon kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek. 
A közműépítés, az új forgalmi rend kialakítás várhatóan egy hónap időtartamot vesz igénybe.
Balesetről nincs információnk!

A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál illetve a Meggyesalja u. – Rácz Gy. utca kereszteződésében nem működnek.

Félpályás terelésre lehet számítani:

Asztalos u. 7
Balogh Á. u. 27
Bárczay u. 2
Besenyői u. 6
Bezerédi u.1
Bogáncs u.-Erkel F. u. sarok
Borbély u. 5
Csajkovszkij u. 106
Csokonai V. M. u. 80
Dráva u. 20
Egres u. 2
Eper u.109
Feszty Á. u. 4
Fonoda u.-Szinva u. sarok
Honszerző u. (Vasút u.-nál)
Igazság u. 14
József Attila u. 53
Kabar u. 5
Kabók L. u. 35
Katowice u. 41
Kárpitos u. 30
Kiss tábornok út - 10-es postával szemben
Középszer u. 56-58
Lauday u. 14
Malom u. – Szirmai u. kereszteződés
Meggyesalja u. 11
Mikes Kelemen u. 4
Mohostó u. 66
Mogyoró u. eleje
Nagyváradi u.7
Nándorfehérvári u. 13/b
Negyvennyolcas u. 3-5.
Nemzetőr u. 36
Pázsit u. 20
Puskás Tivadar u. 12-14
Puskin - Gózon u. kereszteződés
Pillangó u. 12.
Sas u. 10; 12
Sályi I. u. 8
Serház u. 4
Szabadság u. 24
Tamási Á. u. 6
Tábortűz u. 5
Tetemvár felső sor 115-192
Testvériség u. 34
Torontáli u. 33/a
Vadász u. 7
Vasöntő u. 5
Zoltán u.- Győri kapu sarok
Zrínyi I. u.- Budai J. u. sarok
 
Horoszkóp

Kos

Természetednél fogva tehetséges vagy a vezetésben, Kos, és ma bebizonyíthatod, milyen könnyű összehoznod a barátaidat egy közös ügy érdekében. Sőt, a munkahelyeden is megmutathatod, milyen remek csoportvezető lennél! 

Bika

Egy lépéssel mindenki más előtt jársz, Bika, és ebből ma előnyt kovácsolhatsz a karrieredben. Ugyanakkor itt az ideje, hogy frissíts mindent, ami már nem működik számodra, és merj új módszereket kipróbálni! 

Ikrek

A mai telihold felhívja a figyelmet a felsőoktatásra, és ha még nem jársz főiskolára, fontolóra vehetnéd, hogy valami újat tanulj. De célszerű lehet elgondolkodnod azon is, hogy részt veszel egy online tanfolyamon, vagy regisztrálsz egy ingyenes, de hasznos podcastre.  

Rák

Hirtelen kedved támadhat online ismerkedni. Ma még akár egy társkeresőre is regisztrálhatsz, ahol már a mai napon érhetnek kellemes meglepetések. Ajánlott lehet megkérdezni a barátaidat, hogy ők hol szoktak ismerkedni. 

Oroszlán

A mai Halak telihold belép a szerelemmel kapcsolatos szektorba. Ez egy kiváló nap arra, hogy értékeld a párkapcsolatodat, és elgondolkodj a jövőtökön. Miután pontosan felvázoltad, mire vágysz, oszd meg a kedveseddel is. 

Szűz

Valószínűleg a Merkúr retrográd hatására, de megtalálhatod a gyenge láncszemeket az életedben, amiken változtatnod kellene. Hajlandó vagy megszabadulni attól, ami nem működik, vagy csak hátráltat, és készen állsz a dolgok és kapcsolatok fejlesztésére is.  

Mérleg

Ma elgondolkodsz néhány kapcsolatod sorsán. Úgy érzed, van pár ember, akivel szoros a kapcsolatod, pedig nem érdemli meg az illető, mindazt, amit adsz, és van néhány laza kötelék, ami több figyelmet igényelne. Ezen szeretnél most változtatni.

Skorpió

Érdemes lenne felvenni a kapcsolatot néhány rég nem látott baráttal vagy rokonnal. Egyrészről jót tenne a lelketeknek, másrészről sok fontos dolgot megtudhatnál, amik még akár a hasznodra is válhatnának.

Nyilas  

Az előtted álló nap tökéletes a művészi projektekhez. Itt az ideje új területeken kipróbálni magad, vagy elővenni a régi hobbidat, amire rég nem jutott időd. Most még akár fel is fedezhetik a tehetségedet! 

Bak

Nagyon ügyelj a pénzügyeidre, mert könnyen becsúszhat egy hiba, ami később fájhat. Ilyen lehet az, hogy a pénztárnál rosszul adtak vissza neked, vagy mégsem akciósan veszed meg a hirtelen felindulásból kiválasztott ruhát. Légy óvatos!  

Vízöntő

A csillagok arra biztatnak: vedd fel a kapcsolatot az idősebb női rokonaiddal. Azonkívül, hogy mindenkinek jót tenne a kapcsolat ápolása, olyan fontos tudás birtokába kerülhetnél, ami sok mindent megváltoztathatna.  

Halak

Ez a te napod, Halak! A telihold a jegyedben rengeteg örömöt és kellemes meglepetést hoz a szerelemben, a karrierben, és a pénzügyekben egyaránt. Hirtelen annyi csodás dolog ér, és olyan boldog leszel, hogy nehezedre esik elhinni: lehetsz ennyire szerencsés.

Forrás: elle.hu

Ez is érdekelhet

Több százezer, köztük miskolci látogatója volt a jubileumi Munkácsy-kiállításnak
BelföldKultúra
A Munkácsy-kiállítás egészen szeptember 28-áig látogatható a hajdúszoboszlói Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.
Távhőpályázat: akár kétszázezer háztartás fejleszthet saját forrás nélkül
BelföldGazdaság
Ötmilliárd forintos keretösszeggel indult el a lakossági távhőpályázat, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében nyújt segítséget a háztartásoknak.
TB-könyvecske
Hamarosan megszűnik a papír alapú TB kiskönyv - frissítve!
BelföldEgészség
A hétfői Magyar Közlönyből derült ki, hogy az eddigi papíralapú dokumentumot elektronikus nyilvántartás váltja fel.
A közmédia visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét
BelföldMiskolcKultúraCelebhírek
"A gyűlöletkeltés tűrhetetlen a humor álarca mögött" - indokolták a döntést.