Időjárás
Délnyugat felől csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos időre van kilátás. A délelőtt folyamán kisebb körzetekben - főként északon - azonban még előfordulhatnak erősen felhős területek. Reggel, kora délelőtt elszórtan lehet eső, napközben helyenként fordulhatnak elő záporok, a nyugati részeken és északkeleten zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet délután 17 és 24, késő este 11, 17 fok között valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Levegőminőség
Miskolc teljes egészében megfelelő a levegő minősége a pmmonitoring.hu mért adatai alapján.
Horoszkóp
Kos
Azok a barátok, akik éppúgy szeretik a kalandot, mint te, ma megpróbálhatnak valami egészen őrült dologra rávenni, és ezúttal neked kell az értelem hangjának lenni. Ezzel együtt kezd körvonalazódni a következő nagyobb kirándulásotok is.
Bika
Gondolj a jövőre, Bika, főleg most, hogy rengeteg lehetőség áll a rendelkezésedre. A Merkúr a Mérlegben arra kér: alaposan gondold át a döntéseid előnyeit és hátrányait. Ha pedig másokkal kell ma egyezkedned, nyugodtan fejezd ki az igényeidet!
Ikrek
Élvezed a pezsgő társasági életet, hogy a környezeted odafigyel rád, izgalmas eszmecserékben van részed, és új emberekkel ismerkedhetsz meg. Csak egy dologra kell figyelned: ne mondj olyan dolgokat, amiket nem gondolsz komolyan.
Rák
Ez a nap tökéletes ahhoz, hogy őszintén kifejezd az érzéseidet, és megnyílj a szerelmednek vagy éppen a családodnak. Meg fogsz lepődni azon, hogy odafigyelnek rád, és hajlandók megtenni azt, amit kérsz.
Oroszlán
Légy nagyon óvatos Oroszlán, mert ma a szavaid százszoros erővel hatnak. Ha ügyesen, bölcsen fogalmazol, megkaphatod, amire vágysz, de ha rosszul, akkor ellenségeket szerezhetsz és vitába keveredhetsz.
Szűz
Az ötletek és tervek átbeszélése sokat segíthet ma, Szűz. A legjobb, ha mindent kétszer ellenőrzől, így elkerülheted az esetleges kellemetlenségeket. Ez nemcsak a munkára igaz, hanem a tranzakciókra is!
Mérleg
Nem a közvetlen megközelítés a kedvenc módszered, ha a problémákkal való szembenézésről van szó, de a Mérlegben járó Merkúr miatt biztos lehetsz abban, hogy nem kerülheted el a konfrontációt. A legjobb, ha az összes kártyádat kiteríted, és a megoldásokra koncentrálsz.
Skorpió
Nem mindenki látja úgy a világot, ahogyan te, de emiatt nem érdemes összeveszni a többiekkel, kedves Skorpió. A sikered kulcsa az önbizalomban rejlik, szóval ne hagyd, hogy mások bármitől is eltántorítsanak.
Nyilas
Csodálatos és tehetséges kommunikátor vagy, Nyilas. Éppen ezért tökéletes a mai nap a fontos témák megvitatására, az üzletek tárgyalására és a másokkal való megegyezésre. Könnyű sikert érhetsz el ott is, ahol a legkevésbé számítanál rá.
Bak
A jó, szilárd kapcsolatok a legfontosabbak, és érdemes időt szánni azokra az emberekre, akik mögötted állnak. Néhányuknak ma szükségük lehet rád, de legalábbis segítségre, így érdemes felajánlani nekik a támogatásodat.
Vízöntő
Te egy látnok vagy, Vízöntő, és ezen a napon nagy reményekkel tekintesz a távoli jövőbe. De bizony könnyebb mondani, mint megtenni azt, amit kitaláltál. Lehet, hogy az ötleteid megvalósítása akadályokba ütközik, de ne add fel őket!
Halak
A mai nap eseményei valami olyanra késztetnek, ami egyáltalán nem szokásod, de már nem látsz más kiutat: ujjal mutatsz valaki másra, szóvá téve az ő hibáit. Csak ügyelj arra, hogy végig tárgyilagos maradj, és ne menjen át a dolog személyeskedésbe.
Forrás: elle.hu