Ugrás a tartalomra

Nemzeti gyásznap – Miskolc is emlékezik

Létrehozva
Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezik az ország. Miskolcon is több megemlékezést tartanak.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája az Oláh Miklós emléktáblánál és a Hősök temetőjében.

Hatvanhét évvel ezelőtt ezen a napon vonultak be a szovjet csapatok Magyarországra, ezzel megkezdődött a forradalom leverése. A forradalmárok a Nyugat segítségében reménykedtek. A nyugat nem segített. 

A harcok november 4-én a fővárosban 135 halálos áldozatot követeltek. Október 23. és január 16. között országosan 2652 ember hunyt el az események következtében és 19 226-an sebesültek meg. Egy 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét a harcokban, 51-en eltűntek. 

Magyarország kormánya 2013-ban nyilvánította a nemzeti gyász emléknapjává november 4-ét.

Kép
Megemlékezés a Horváth Miklós emléktáblánál / Fotó: Horváth Csongor

Miskolcon 10 órakor az Oláh Miklós emléktábla előtt tartottak megemlékezést, 10 óra 45 perckor pedig a Hősök temetőjében az ’56-os emlékműnél. 

16 órakor a Miskolci Görög Nemzetiségi Önkormányzat a Görög emlékműnél tart koszorúzást, 18 órakor a városháza dísztermében tart megemlékezést.

Ez is érdekelhet

Fidesz-kongresszus
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Belföld
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.