A szerelők a rendkívül mostoha időjárási körülmények ellenére is késő este óta nagy erőkkel dolgoznak a hibák behatárolásán és elhárításán a tervezett munkák felfüggesztésével, az erőforrások szükséges átcsoportosításával. Az üzemzavarok az ország több települését érintik köztük Miskolc-Hejőcsabát és Kisbózsvát is.
A közlemény szerint a hibaelhárítás folyamatos, de a tapadó hó miatt kidőlő fák sajnos újabb üzemzavarokat is okozhatnak. Előreláthatólag késő délutánra az ügyfelek döntő többségét már el tudják látni villamos energiával.
Fakidőlések okoztak üzemzavarokat az áramszolgáltatásban Északkelet-Magyarországon
Létrehozva
Az elmúlt órák intenzív havazása következtében a fákra tapadt vizes hó fakidőlésekhez vezetett, ami az MVM Émász közép- és kisfeszültségű szabadvezetékein több helyen zárlatot, sőt vezetékszakadást is okozott – tájékoztatta szerkesztőségünket az MVM Émász Áramhálózati Kft.
Ez is érdekelhet
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.
Szerdán napos, enyhe időre számíthatunk
Ahogy csökken a felhőzet, napos időjárás várható szerdán. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.