Ugrás a tartalomra

Marad a felhős, hűvösebb idő

Létrehozva
Szerdán már szinte az ország egész területén előbújik majd a nap hosszabb-rövidebb időre, de térségünk felett a nap nagyobb részében továbbra is a felhők uralják majd az eget. 

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint a vastagabb frontális felhőzet, illetve csapadékzóna délkelet, kelet felé araszol, utóbbi hajnalra hagyja el hazánkat. Addig viszont még több helyen várható időszakos eső, záporeső. Az összefüggő felhőzet éjszaka északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni, így szerdán hazánk nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre már kisüt a nap, de a délkeleti, keleti országrészben továbbra is felhős marad az idő.
    
Szerda délutántól elsősorban a Salgótarján-Szeged-vonal szélesebb sávjában, valamint a nyugati határszélen alakulhatnak ki záporok, jégdara záporok, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. A hegyekben hózápor is lehet.Az északi, északnyugati szelet kedden még több helyen kísérhetik időszakosan erős vagy viharos lökések, szerdán már csak néhol lehet szélerősödés.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, a szélcsendes, kevésbé felhős északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 16 fok között alakul.
 

Ez is érdekelhet

Nagy esők nem jöttek és mennek is? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.
Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.
Szerdán napos, enyhe időre számíthatunk
BelföldKörnyezet
Ahogy csökken a felhőzet, napos időjárás várható szerdán. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.
Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.