Ugrás a tartalomra

A NAV több magyar kórház ellen végrehajtást indított

Létrehozva
Inkasszióval kellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) beszednie a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását.

A Népszava úgy tudja, hogy az összeg leemelése az intézmény számlájáról okozott némi problémát az adott időszakban a kórház egyéb napi fizetési kötelezettségeinek teljesítésében.

Két fővárosi kórház szintén bajba került, ugyanis a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a Károlyi Sándor Kórház is megtalálható a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában.

"Értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak" - közölte a lappal az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Március végén egyébként az egészségügyi intézmények tartozása már csaknem 110 milliárd forint volt, és miközben tavaly átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben már havi 20 milliárddal.

(atv.hu)

Ez is érdekelhet

Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.
Szerdán napos, enyhe időre számíthatunk
BelföldKörnyezet
Ahogy csökken a felhőzet, napos időjárás várható szerdán. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.
Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.