Időjárási helyzet Európában:
Továbbra is egy markáns frontzóna választja el kontinensünkön a hűvös és meleg légtömegeket egymástól. A hosszan elnyúló, hullámzó front kettészeli Európát, ezzel változékony időt okozva, környezetében pedig több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék is előfordul. A légtömeghatártól délre a jellemzően napos, száraz idő mellett nagy területen emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet a nappali órákban, néhány helyen 35 fokot is regisztrálnak. A Kárpát-medencében marad a meleg, nedves, labilis légtömeg, valamint átmenetileg egy hidegfront is érinti a térséget.
Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig:
Szombaton napos idő várható a gomoly- és fátyolfelhők mellett, csak kevés helyen fordulhat elő zápor, zivatar. Estétől nyugat, délnyugat felől növekszik a felhőzet, késő estétől az északi, majd az északkeleti, keleti országrészben szórványosan valószínű zápor, zivatar. Vasárnap szakadozottá válik a felhőzet, általában napos, gomolyfelhős idő várható csapadék nélkül, de főként az északkeleti, keleti harmadban erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé előfordulhat zápor, zivatar. A szél vasárnap időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27 és 33 fok között valószínű.
Labilis légkört hoz a vasárnap
Létrehozva
A HungaroMet Nonprofit Zrt. jelenti:
Ez is érdekelhet
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.