Ugrás a tartalomra

Korosztályossá válhat az energiaital

Létrehozva
Egy rendelettel megtiltanák az energiaitalok eladását 18 éven aluliaknak.

Az Igazságügyi Minisztérium pénteken közzétett egy rendelettervezetet, amiben pontosan meghatározzák, milyen tartalmú energiaitalokat nem lehetne 18 éven aluliaknak eladni a jövőben – írja a 444.hu.

A rendeletet július 20-ig lehet véleményezni, ha ebben a formában életbe lép, azzal gyakorlatilag megtiltanák az energiaitalok eladását 18 éven aluliaknak.

A KDNP régóta szeretné elérni, hogy tiltsák be az energiaitalok árusítását 18 éven aluliaknak, két kereszténydemokrata politikus, Nacsa Lőrinc és Hollik István április elején be is nyújtotta az Országgyűlés elé az erről szóló törvényjavaslatot - írja a portál.

Erről egyelőre még nem szavaztott az Országgyűlés, az Igazságügyi Minisztérium viszont időközben előállt a saját rendelettervével, amelyben összegyűjtik azokat az összetevőket, amiknek a meghatározott mértékű jelenléte a legnagyobb kockázatot jelenti a fiatalok egészségének a megőrzése szempontjából.

A rendelet alapján

nem lehetne olyan alkoholmentes italt 18 éven aluliaknak eladni, ami legalább 15 mg/100ml mennyiségben tartalmaz bármely, a metil-xantinok csoportjába tartozó (például a koffein) vegyületet vagy tartalmaz metil-xantint és a következő anyagok bármelyikét: ginseng, L-arginin, inozitol, glükuronolakton, taurin.

Energiaitalnak számít az a termék, aminek a koffeintartalma meghaladja a 15mg/100ml mennyiséget, illetve valamelyik összetevője tartalmaz ginsenget, L-arginint vagy legalább 10 mg/100 ml mennyiségű taurint vagy ezek kombinációját.

Ez is érdekelhet

Vasárnap kissé megnövekszik a felhőzet, zápor, zivatar is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 Celsius fok között alakul.
Szabadtéri kikapcsolódásra alkalmas napos idő várható szombaton
BelföldKörnyezet
A napsütés mellett gomolyfelhők és szél fordulhat elő, de zápor, zivatar nem valószínű. A legmagasabb nappali középhőmérséklet 30 Celsius fok lehet.
Átrium webkamera hűvös esős július
Didergés július közepén? Mutatjuk, mikor tér vissza a kánikula
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét hátralevő részében átmenetileg, majd a hétfői hidegfront után már tartósabban melegszik a levegő.
Budapest, 2026. július 23. Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. július 23-án. MTI/Hegedüs Róbert
Magyar Péter: a benzin és a dízel üzemanyagok átlagára egy-két forint eltéréssel a korábbi védett árnál van
BelföldGazdaság
A benzin és a dízel üzemanyagok átlagára egy-két forint eltéréssel a korábbi védett árnál van - közölte a miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.