Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait - mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Hegyi Zsolt a műsorban elmondta: évente körülbelül egymilliárdszor szállnak fel az utasok a járműveikre és 53 ezer ember dolgozik a szolgáltatások biztosításán.
Hangsúlyozta, hogy a személyszállítás egységes szolgáltatás, így egymásra épül a vasúti és a buszos utaztatás, ugyanakkor a közösségi közlekedésnek fenntarthatósági és társadalmi mobilitási céljai is vannak. "Tehát mindenki számára biztosítanunk kell ezt a szolgáltatást, az pedig, hogy egyébként az emberek környezettudatossága növekszik és többen választják a közösségi közlekedést, akkor azt gondolom, hogy mindenki nyer" - fogalmazott a vezérigazgatói posztot szeptember 1-től betöltő szakember.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter ötpontos tervének minden pontját fontosnak tartja, de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni. Kifejtette, hogy például a pályarekonstrukciók esetében az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.
Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását például a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, "mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni".
Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet. Hozzáfűzte, hogy gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé különösen az ilyen havária esetekben.
Hegyi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisikilást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg. "Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni" - emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.
Független vizsgálatot ígér a MÁV új igazgatója a Keletiben történt vonatkisiklás ügyében
Létrehozva
Hegyi Zsolt azt mondta, azt már most is lehet tudni, hogy a kisikilást egy műszaki probléma okozta, a konkrétumokra csak egy ilyen vizsgálat tud választ adni.
Ez is érdekelhet
A sok napsütést megélénkülő szél és záporok enyhíthetik kedden
Megyénkben magas hőmérséklet és záporok, zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali középhőmérséklet akár 38 Celsius-fok is lehet.
Meghosszabították a II. fokra mérsékelt hőségriasztást
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan, a július 30-án (csütörtök) 0 órától elrendelt III. fokú hőségriasztást II. fokozatúra mérsékelte, de augusztus 11. (kedd) 24 óráig meghosszabbította azt.
A napsütést gomolyfelhők és zivaratok szakíthatják meg hétfőn
Visszatért a hőség, ismét 32 és 37 Celsius-fok között lehet a legmagasabb nappali középhőmérséklet, de nincs veszélyjelzés érvényben.
A frissítő éjszaka után ismét melegedés jön
Ez a melegedés azonban ezúttal viszonylag gyorsan megtörik. Csapadék szempontjából a kilátások változatlanul siralmasak.