Ugrás a tartalomra

Meghalt Hadas Kriszta

Létrehozva
53 éves korában meghalt Hadas Kriszta – értesült a Blikk.

A lap információi szerint a tévés vásárlás közben lett rosszul, a mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. A Blikk információját a Nap Hírének megerősítették.

Hadas Kriszta harminc éve dolgozott televíziósként, a Magyar Televízió, az RTL Klub, a TV2 és az ATV csatornán is dolgozott. Legutóbb Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban láthatták a nézők, melyet két társával együtt meg is nyert. Az utóbbi években a Jön a baba című dokumentumfilm-sorozatának szentelte legtöbb energiáját.

A tévés újságíró 1971-ben született Budapesten, tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola tévé- és dokumentumfilm-rendező szakán folytatta 1996 és 1999 között. 1992-ben a Magyar Rádiónál, a Krónika című műsorban kezdte pályafutását, majd 1994-től a Magyar Televíziónál dolgozott szerkesztő-riporterként, mígnem három évvel később az induló RTL Klubhoz szerződött, ahol a Frei DossziéAkták és a Híradó szerkesztő-riportere volt.

2000-ben került a TV2-höz, ahol nevéhez fűződik az Igazi vészhelyzetben, illetve a Gyerekkórház című dokumentumfilm-sorozat. Munkájáért megkapta a Magyar Orvosi Kamara médiadíját, két alkalommal az év televíziós szerkesztő-riporterének választotta a szakma. 2022-ben a Prima Primissima közönségdíját kapta meg.

Több mint egy évtizeden át dolgozott szerkesztő-riporterként a Napló című heti riportmagazinban, valamint az Aktív és a Magellán című műsorok főszerkesztője volt. 2007 és 2010 között az aktuális műsorok vezető szerkesztőjeként felelt az Aktív, a Napló és a Mokka műsorokért.

2012-ben visszatért az RTL-hez, ahol a Forró nyomon illetve az  RTL Klub Keresem a családom című műsorok főszerkesztőjeként dolgozott. 2015-től a Jön a baba Hadas Krisztával című dokureality-sorozat főszerkesztője és műsorvezetője. A sorozat első két évada a LifeNetwork csatornán, a harmadik az RTL II-n, míg a negyedik a Spektrum Home csatornán volt látható, majd később a saját YouTube-csatornájára költözött. 2018-ban a Spektrum csatorna Volt egyszer egy vadkelet című dokumentumsorozatának volt főszerkesztője, 2019-ben pedig a TV2 Újratervezés című műsorának lett a főszerkesztője. Az nlc.hu-n Hadas Kriszta történetei címmel videóriport-sorozata futott.

(24.hu)

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.