Ugrás a tartalomra

Újabb kánikulai hét előtt állunk

Létrehozva
A hőmérő higanyszála ismét alulról nyaldossa majd a negyven fokot, kiadós csapadék ráadásul kizárt, csak lokálisan alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
Kép

Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is lehet. Péntektől megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de egy északkeleti összeáramlási vonal mentén néhány gyenge zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé élénk, kevés helyen erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul, az északkeleti megyékben maradhat 30 fok alatt a csúcsérték.

Kedden derült, napos vagy legfeljebb gyengén felhős időre lehet számtani, csapadék nem várható. Az északkeleti, keleti szél főleg a Tiszántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12-18 fok között alakul, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között alakul, az északkeleti tájakon lesz mérsékeltebben meleg az idő.

Szerdán is derült, száraz idő várható, és csak kevés helyen élénkülhet meg a nagyrészt keleties irányú szél. Hajnalban döntően 12-17 fok valószínű, ennél alacsonyabb értékeket a hidegre hajlamos helyeken, magasabb értékeket a tópartoknál, belvárosokban mérhetünk. Délutánra 32-36 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön napos idő valószínű kevés fátyol- és gomolyfelhővel, számottevő csapadék nem várható. A déliesre forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban 14-22, délután 34-39 fok várható.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani. Nyugat, északnyugat felé haladva nő a záporok, zivatarok kialakulási esélye. Az északnyugatira, északira forduló szél nagy területen megerősödik. Hajnalban 16 és 24 fok között alakul a hőmérséklet, a csúcsérték 33 és 39 fok között várható.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre kell készülni, a gomolyokból záporok, zivatarok előfordulhatnak. Az északi, északnyugati szelet több helyen élénk, olykor erős széllökések kísérik. A minimum 16-24, a maximum 32 és 39 fok között alakulhat.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre kell készülni, de záporok, zivatarok kialakulhatnak. Az északi, északnyugati szél olykor megélénkülhet. A hajnali 15-22 fokról délutánra 28-37 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Arról, hogy hétfőtől másodfokú hőségriasztás van érvényben itt, míg arról hogy hétfőn extrém erős lehet az UV-B sugárzás, itt írtunk.

(MTI)

Címkék

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.